• 50 dkg finomliszt (átszitálva)
  • 15 dkg porcukor
  • 25 dkg vegyes virágméz 
  • 5 dkg margarin
  • 1-1 púpozott kávéskanálnyi őrölt fahéj és szegfűszeg, vagy mézeskalács-fűszerkeverék a zacsin megadott arányban
  • 4 púpozott kávéskanálnyi szódabikarbóna
  • 1 tojás

A lisztet, a porcukrot, a fahéjat, a szegfűszeget és a szódabikarbónát alaposan keverjük össze falapáttal. Ezután a virágmézben olvasszuk fel a margarint. Egy befőttesüvegben a mézet és a margarint állítsuk egy kis lábas vízbe, majd a vizet forraljuk fel, és a mézet addig keverjük, míg a margarin teljesen felolvad benne. A befőttesüveget mikrohullámú sütőbe is tehetjük /vigyázat forró!!/ A mézet ezután öntsük a fűszerekkel elkevert lisztre, üssünk bele egy tojást ás a falapáttal gyúrjuk össze.

A tészta inkább lágy legyen /egy kis langyos vizet lehet tenni hozzá/, mint kemény, mivel a pihentetés alatt úgyis megkeménykedik egy kicsit. A tálat fedjük le (ha nincs lezárható tálunk, akkor 2-3 réteg folpack fóliával takarjuk le) és pihentessük a tésztát szobahőmérsékleten legalább egy napig. /minél tovább pihen, annál szebb lesz sütéskor/

Nyújtás előtt addig kell gyúrni (célszerű kisebb darabokat szedni a tésztából) míg nem ragad. Ha szükséges, nyújtás során szórjunk alá lisztet és gyúrjuk bele. Időnként fel kell emelni a tésztát, s alálisztezni.

Sütés során az első 3-4 percben nem szabad kinyitni a sütő ajtaját, mert a tészta összeesik és lapos lesz.

Magrátétes díszítés:

Sütés előtt a nyers, kiszaggatott, majd a tepsire rakott figurát ecsettel vagy kenőtollal kenjük be egyenletesen és vékonyan tojásfehérjével, majd rögtön illesszük rá a magokat és kissé nyomjuk bele a tésztába. Felhasználhatunk: hántolt napraforgó, héj nélküli tökmag, mazsola, dió, mogyoró, szezám mag, len mag, puffasztott rizs, darálatlan mák.

A mézesek puhítása: sütés után, a mézesek rendszerint bekeményednek. Ilyenkor célszerű egy, vagy sok kekszesdobozba tenni őket. Gyűrjünk össze 2-3 papírtörlőt, vagy zsepit (de ne illatosat) s tömjük bele egy kis pohárba, majd annyi vizet engedve rá, amennyit a papírtörlők magába szívnak, a mézesek közé állítjuk, majd lefedve kb 4-5 napig puhítjuk. Ugyan ilyen hatása van, /én ezt használom/ ha egy félbe vágott almát teszünk a dobozba a sütikre. Ha szükséges, a későbbiekben ismét lehet puhítani. 

 

vicger 2011.11.26. 10:30

Árnyjáték

Ha már várakozás, hangolódás s rákészülés, hoztam még egy ötletet. Csak a végeredményt tudom mutatni, mert a fázisfotók botor módon elmaradtak..

Ez egy árnyjáték. Amilyen egyszerű , könnyen és fillérekből kivitelezhető, olyan hangulatos és varázslatos is.

g.JPG

szükséges eszközök:

fotókarton - vagy bármilyen más karton
színes selyempapír
ragasztó
hegyes végű ,kis olló
teamécses

A kartonra rárajzoljuk a mintát, körbevágjuk a kivágandó részeket,az árnyjáték két oldalát behajtjuk, hogy megálljon saját lábán :),  majd a karton hátoldalára ráragasztjuk a selyempapírt.

vicger 2011.11.26. 10:20

Advent

A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes "szent idő" a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet.

A régi időkben éjfélkor harangszó hirdette advent, valamint az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt tartottak. Napfelkelte előtt hajnali miséket tartottak, amelyeket "angyali misének", "aranyos misének" is neveztek. 1611-ben a nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, zajos mulatságokat. Egyes elméletek szerint Advent négy hete a Krisztus eljövetele előtti négyezer éves sötétséget szimbolizálja. Ennek az elméletnek nincs igazolása a liturgiában.

Az adventi koszorú hagyományának első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. 

A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyetyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal díszítették, az élet és fény jelképével.

Az advent az ünnepekre való ráhangolódás, a készülődés ideje. Az idő múlását legérzékletesebben naptárral mérhetjük. Ezért készítenek - főleg gyerekeknek - adventi naptárt. A naptár a készülődés, várakozás idején minden nap egy apró ajándékkal, édességgel lepi meg a gyerekeket.

koszorú2.JPG

vicger 2011.11.23. 07:00

adventi koszorú

kosz.JPG

 

 

A másik feléből - mármint a mellény másik feléből lett párnahuzat. Sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor előbb volt a párnahuzat, s aztán a másik feléből lett a koszorú :)

párna2.JPG

a maradékból pedig a már említett vásárra szánt fák egy kisebb része :)

fa.JPG

vicger 2011.11.22. 21:37

vásárfia

Ez a poszt akár a nagy elsők címet is kaphatta volna, történt az ugyanis, hogy adventi vásár lesz az oviban, s arra a kedvesszülők eská dolgokkal készülnek. Én is.

Még nem  dőlhetek hátra nyugodtan, hogy kész vagyok, de egy adag már holnap útra kel az első szakmai  zsűri elé - óvónők :)

Az alapötlet nem saját, viszont kicsit csavartam rajta - nem érek rá végignézni az összes létező kreatív blogot, vásárteret, bármit, így aztán ha neadjIsten hasonló jön szembe, az a véletlen műve.

fás2.JPG

 

fás3.JPG

 

fás4.JPG

vicger 2011.11.20. 23:25

Évszakláda :)

Van ugye az évszakasztal minden jobb érzésű oviban. Ez az idő körforgását, múlását, változását viszi kézzelfogható közelségbe, s ezáltal gyerekléptékűvé válik, a kicsik számára is értelmezhető az az elvont fogalom, hogy idő.

Ha asztalnak hely esetleg nem nagyon akad,vagy csak nagyon szűkös, akkor nyugodtan újíthatunk, s más dimenzióba helyezhetjük az évszakokat, akár egy kiszuperált zöldséges ládába is :)

láda.JPG

Íme a láda, amit hagyhatunk natúr színűnek is, vagy lefesthetjük pl fehérre.
Keresünk neki helyet, akár a falra is felrögzíthetjük, s máris lehet berendezni. Jelen esetben ugye a tél következik az évszakok sorában, a jellemző szín a fehér és  a szürke.
ládacsipke.JPG

a varrósarokból elővarázsolt csipkék felhőkké változtak, a horgolt csipke hófelhő :)

tél2.JPG

s jöhetnek a lakók :) Az oviból jövet menet gyűjtögettünk száraz ágakat, tobozokat, a díszalmák még az őszi évszakládából maradtak :)
A faágakat egy fehérre festett rétegelt lemezre ragasztottam ragasztópisztollyal, de ezt tökéletesen lehet helyettesíteni fehér gyurmával, vagy épp sógyurmával is. A faágakra vattából készültek a hópamacsok. S megérkeztek a manók is :)

lelőhelyek:

láda: zöldséges - bátran kérjünk, biztos hogy tudnak adni, vagy másnapra hozni :)

faágak, termések: jártunkban-keltünkben :)

A minap szembesültem, hogy már csak 40  - s azóta jelentősen kevesebb - nap van Karácsonyig.
... Eddig Márton nap lázbantűzben égtünk, mécseseket gyártottunk-tam s lámpásfelvonultunk..
A lámpások az égitesteket jelenítik meg. Ezek az égi erőket szimbolizálják, amelyek az emberi lélek segítségével akarnak hatni itt a földi világban.

A Mártoni önzetlen adakozás megélése segíti, hogy minél tisztábban éljük meg karácsony misztériumát. /Márton történetéről bővebben itt: /

 


Márton lecsendesült... kezdődhet a adventi időszakra hangolódás. Eljutottunk arra a szintre, hogy a készülődés,a felkészülés, a várakozás teljesen más értelmet nyert a számunkra...
Eddig tartalmatlan külsőség volt.. csillogás, villogás, talmi díszlet.
De most más.. most nem ünneplőbe öltöztetjük magunk, hanem levetkezünk.. ahogy József Attila írta: " átlátsz tudom, a bűnök cifra gyolcsán, erény rongyán, bátorság mentebőrén, Mégis mindent levetkezem, Uram, S elődbe küldöm lelkem szűzi pörén."

Szóval.. szóval amint bent, úgy kint.
Ha van mivel megtölteni, egy narancshéj is lehet virág.... meg is mutatom :)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lehet egy kicsit vidéki romantikus hangulatú..

Vagy épp semmiflanc:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kell hozzá:
egy már elhamvadt háztartási mécses fémkapszlija, s narancshéj vékonyan hámozva / zöldséghámozóval könnyedén kanyarítható pár rózsának való :) /
S utólag jutott eszembe, nem is készült kép / de lehet, hogy pótolom /, ha a rózsa közepébe egy szépen metszett gyöngyöt teszünk igazán elvarázsoló tüneményben tudunk gyönyörködni :)


 

vicger 2011.09.21. 07:31

Anyamaci

Hol volt, hol nem volt, volt egy fantasztikus kisfiú. Üstökösként érkezett a Földre... A kisfiút Atinak hívták. Boldogan éldegélt népes családja körében, biztonságban, vidámságban három testvérével. Szépen okosodott, erősödött, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Nem ám akármilyen kisfiú Ő, nagyon nagy erővel rendelkezik, s a kicsi kis szívében akkora szeretet van, hogy alig fér, s amilyen szeretetet a világban csak nagyon nagyon kevés ember mer megélni, mert az a tévképzet él bennük, hogy védtelenek lesznek tőle, pedig dehogy...
Meg kell hagyni, ez a hatalmas nagy szeretet nagyon érzékennyé teszi az emberi lelket, főleg, ha kisfiúról van szó, nem beszélve arról, ha Atiról van szó..
Szóval ez a kisfiú nagyon óvatos kisfiú volt.. nagyon nem szerette, ha mindenféle idegen ember szó és engedély nélkül megsimogatta a fejét, vagy megfogta a kezét, ne adj Isten megcsipkedte az arcát..

Eljött aztán a nagy nap... a Ati óvodába indult.. s ott bizony mindenféle idegen népek, kicsik és nagyok rohangálnak egész nap, kiabálnak, nevetgélnek, arcokat és fejeket simogatnak... Érdekes, vonzó és félelmetes világ ez, ha Anya ott van, akkor minden szép és jó, óvatosan , lassan s megfontoltan felfedezésre váró...de Anya nem való oviba...S bizony Ati, a kisfiú nagyon védtelenül s gyámoltalanul érzi magát ott az Anyukája nélkül.
 

Így aztán segítségül hívtuk Anyamacit, a szuperhősmacit... Aki óv és véd és vigyáz... míg Anya távol van...


 

vicger 2011.09.09. 08:39

fészbúk

Lettem a fészbúkon is :) lehet lájkolni, meg hozzászólni, meg minden... majd lesz játék is :D naná :)))))

Az viszont problémát okoz, nem kicsit, hogy hogyan kell ide a blogra tenni a "kövess a fészbúkon is" dobozt... valahova oldalra... annyira analfabéta vagyok ezekhez az informatikás-netes varázslatokhoz :S

Minden segítséget szívesen fogadok! :)

 

addig is a link itt:

https://www.facebook.com/pages/Vicger/199747390092882

 

sok sok szeretettel várok mindenkit :)

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: én

Felettébb érdekes élmény figurákat készíteni... A szabásnál még mind egyforma, egyeske, ketteske, s számomra is rejtély, hogy ki rejtezik a vászon között..... mert amennyire egyforma az indulás, olyan sokszínű az utazás , s az érkezés...

Ez tegnap tudatosult bennem, miközben egy drága kis   2 éves  tündérnek készítettem az egérlányt.

Egyszerűen önálló életre kelt minden, s a zegér önmagához alakította a dolgokat, hiába minden törekvésem és erőfeszítésem... sorolom :

-3szor hímeztem újra a szemét, de rendre egyik kisebb lett, mint a másik, pedig pedig...

- a kezeit többször varrtam fel a testre, de így is nagyon nagyon megviccelt.

Itt már sejtettem, hogy valami ficak van a dologban, s nem egészen úgy van, hogy csak úgy, sitty meg sutty, itt kérem minden apró részlet számít. S mikor már a lábaknál is kajlaságot tapasztaltam, akkor már megnyugodva konstatáltam, hogy minden megy, mint a karikacsapás, úgy ahogy annak mennie kell. / s egyre jobban éreztem, hogy ebbe az egérben, ízig vérig beleköltöztem / S lám, megszületett Panka:



a kis kajla, lökött, Panka...

 

azonnal a szívemhez nőtt , de ez így butaság, hisz belőle fakadt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S mivel a szülinapos tündérnek, van egy nagyerősokos bátyja is, született egy nyúl, mert Ő nyulat szeretett volna :)

S milyen érdekes, ez a nyúlfi, olyan kis szende.. kis megszeppent legényke lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így kettesben indulnak holnap az Alföldre, remélhetőleg hiperszuperűrsebességgel, hogy odaérjenek a szombati tortázásra :)

 Őszinte leszek, ez egy hajtépős időszak. Mert, bár igyekszem a legjobb formámat hozni, de valamilyen módon s formában azért csak csak becsúszik egy pánikhelyzet..
 Tavaly a füzetek vicceskedtek, jól eltűnt belőlük x+1 darab. Ebből okulva, idén már július elején betáraztunk, s mindegyik fajtából, vonalasból, kockás ööö négyzetrácsosból, simából tartalékoltunk is katasztrófahelyzetet kiküszöbölendő.
 Most a bekötő, a csomagoló papír maradt el valahol a kanyarban. S mikor máskor derült volna rá fény, mint a 24. óra 59. percében. Természetesen...

 Az első pánik s úristenmármegintégünkazofőelőtt agyszétrobbanás után jött a mindenmindegy lebegő, tudatmódosult állapot... majd az ÖTLET. Ami - bevallom töredelmesen nyers változata hites Uramnak köszönhető :) - miszerint: nosza, csomagoljunk fénymásolópapírba, az van :)

ebből lett a következő, kicsit finomított változat:

avagy, éljen a háztartási csomagolópapír :)

optikai tunningként elővarázsoltam a kicsik nyomdáját, ekkor tört rám a következő pánikroham, miszerint: úristennincsmegatintaaaaaa, ami aztán meglett. S ez lett belőle. Egyértelmű sikert aratott :) Lett belőle nőcis változat is, öntapadós fóliával nehezítve a pályát, egy kicsit bele is törött a bicskám, de a hölgynek nagyon tetszett:


 

 

 

 

 

 

A következő leckét a ceruzák mérete adta fel, mert az újak nem fértek bele a tolltartóba. / ez egyébként milyen átverős dolog már, x ceruza y tolltartóval nem kompatibilis... ehhh/

S készült egy olyan alkalmatosság, nevezzük tolltartónak, amiben elfér a xfaktoros cerka, lehetőség szerint bírja a strapát, a fiam féle strapát, nem ám akármilyet, s legyen könnyű is, s nem mellesleg el tudjam készíteni.

 

 

 Így került sor a pet palack /mi más? / s a farmer nászára... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az az gondolat fészkelte magát egyre jobban a fejembe, hogy viszonylag minimális pirulással túléltük a tanévkezdést.... Erre ma délután Gergő kétségbeesetten keresi az olvasás füzetét, ami reggel még meg volt, de ma délutánra már se híre, se hamva....

Csak tudnám, hogy hol bújhat meg az a fekete lyuk a lakásban...

 

 

Frissítés: a füzet meglett, Gergő szerint, mintha a tanárnéni mondott volna valamit, hogy beszedi és majd kiosztja.....

vajon kire ütött ez a gyerek???

vicger 2011.08.14. 21:51

őrző

Elkészült, végre elkészült, s fel is került a helyére a mandalám :) 
Ez egy multifunkcionális őrző védő áldás :)

Őriz a kint lévőtől, s védi a bentlévőket, azaz bennünket :) egy varázsporból hintett, szórt bűvös kör, amin nem tud áthatolni semmiféle rossz és ártó szándék :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sehogy sem tudtam jó fotót készíteni... talán majd holnap délelőtt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt egy nagyon ócska sámlink... bilizöld színű, olyan, mint amilyenek az esztékás várótermek falai... Sokáig kerülgettem, de nem volt szívem kidobni. Pedig.. jaj nagyon oda volt, az ülőkéje tele hasítékkal, mintha vágtak volna rajta, a festék kopott - na mondjuk az ami rajta maradt az is sok volt :) Szóval olyan mindjártkilehelialelkét állapotban vegetált szegény, ide oda pakolódva az erkélyen.
  Míg nem egyszer, kaptam ajándékba a rendelésem mellé egy dekoranyagot, a textilcsodabolttól. /nagyon ajánlom mindenkinek, hatalmas választék, korrekt árak, szuper./

Nézegettem, mit is lehetne belőle készíteni, de nem ugrott be semmi nagy ötlet, így aztán félre tettem. S aztán egyszer csak jött az isteni szikra, a sámliból zsámoly lesz, s ez az anyag lesz a huzat rajta.

Elővettem szöget, kalapácsot, egy kicsit megerősíteni az ülőalkalmatosságot, csiszolópapírt, festéket, ecsetet, s nekiláttam

ilyen lett:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapott szivacsot is, hogy ne legyen kemény az apró fenekeknek :) Így lett zsámoly a lelkem :) Egyetlen egy hatalmas problémára derült fény az elkészülte után, arra, hogy egy sámli kevés két gyereknek...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még egy kis adalék, az immár 80%-os készültségi állapotban lévő munkából

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S még Valaki, aki szerves részét képezi a készülő műnek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Várakozás közben, mert még nem volt teljes az eszköztár...

s később, kiegészülve:

 

 

 

 

 

 

 

 

Mintha élne.. az biztos, hogy nagyon pozitív rezgéssel rendelkezik.. elmondhatatlanul a szívemhez nőtt, s biztos vagyok benne, hogy nagyon jól döntöttem, mikor Őt választottam a feladatra .. - ez most meglehetősen hagymázas szövegelésnek tűnhet, de nem az :) hamarosan kiderül :)

Már írtam, hogy mennyire szeretem készíteni ezt a mostani munkámat, olyan, mintha a mandalám lenne... teljesen kikapcsol, elvarázsol, relaxál.... szeretem :)

vicger 2011.08.10. 21:28

Mutatós

Mostanában sok minden zajlik körülöttünk, nagyon érdekes dolgok... az egyik ilyen inspirálta a mostani munkám.. meglehetősen lassan haladok vele, nem véletlenül. Na, nem mintha nehéz lenne, vagy bonyolult... csak mindennek meg kell adni a módját. Hála a csemetéknek, ha akarnám se tudnám összedobni fél nap alatt... :)

Mivel még közel sincs kész, részleteket mutatok...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretem készíteni... :)

Ha Miskolcon jársz.. s teljesen véletlenül hónap első vasárnapja van, feltétlenül sétálj el a Széchenyi utcára /sétáló utca/ ...

Többször voltunk, s régóta készültem egy olyan alkalomra, mikor egyedül, nyugodtan, nem sietve, s siettetve át tudom adni magam a látványnak , az érzéseknek, a régnek... Kérjetek, s megadatik, tehát gyerkőcöket beadtam továbbképzésre dédiékhez, jómagam pedig nyakamba vettem a masinát, karomra a kosarat, s gyerünk a régiségvásárba..

Nagyon sok ember jár ki erre az eseményre.. rengetegen vannak, de meg sem érezni fojtó tömegnek... közben vannak frontális ütközések, mikor belefeledkezem egy képkeretbe, s a szembejövő tekintetét pedig valami más csoda ejtette rabul.. S még ilyenkor sincs ingerültség, bosszúság, mosoly van, s sűrű bocsánatkérés :)

Szeretem nézni az embereket.. egy tea mellett a Míves előtt, Kockással az ölemben...

 

 

 

 

 

Jó elbeszélgetni idegenekkel kutyákról, karmákról, talizmánokról...   Világbéka.

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

időgép... ami elvisz Maszatkámhoz.... azért azt a babaszoba berendezést soha nem venném meg.... maradjon csak Maszatkáé...

Van úgy, hogy semmi sem jó.. van úgy, hogy az ember gyereke bármerre néz csak akadályokba ütközik... van úgy, hogy ezt aztán végképp nem lehet cérnával bírni s jó esetben is eltörik a mécses, neadjIsten elindul a hisztikerék... Ha az ember gyereke véletlenül fiú, akkor tökéletes megoldás lehet figyelemelterelésként az alábbi 5perces, ha pedig lány, akkor pedig a hisztitlenítés mellé járulékos elemként látókörtágítás is csapódik :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelen esetben űrhajó a varázsszer , amit 5 perc alatt állíthatunk össze a csemetével szoros együttműködésben.

Szükséges hozzá : pet palack, olló, széles cellux - átlátszó ragasztócsík , 3db wc papírguriga, s egy asztronauta.

A pet palack alját levágjuk, kb 5 centi magasan, a levágott aljba  beletesszük a 3 gurigát, ezt így egyben körbetekerjük ragasztóval, majd az elkészült hajtóművet beletoljuk a hajótestül szolgáló palackba. Ha rendelkezünk képesített asztronautával, akkor a palack nyaka körül egy ajtót vágunk, ami lefelé nyílik, így önzáró is egyben, ami elengedhetetlen speciális légköri viszonyok mellett.

A továbbiakban a csemete hathatós segítségével ki is festhetjük az űrjárművet, garantált a jó szórakozás. Célszerű festés esetén vízzel hígítandó műanyag alapú festéket , vagy ő univerzális hobbifestéket használni a jó fedés, az intenzív színek érdekében.

Jó szórakozást :)

vicger 2011.07.29. 22:26

Inspirációs

innen

Szeretem az Ikeát.. a skandináv tisztaságot, légiességet... a fenyőket, az erdőket, a zöldet, a vizet... a közvetlenséget.. a tiszteletet...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ezt a nappalikonyhaműhelyt nekem találták ki... annyit változtatnék rajta, hogy a falak  fehérek, a lámpák pirosak lennének...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vicger 2011.07.28. 14:13

Tildás

Mostanában készültek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kisnagylányomnak születésnapjára

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Levendulával töltött szívek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyussssssssssz és a zegerek.. :)

Szükséges anyagok:

pet palack, olló, drót, madzag, kavicsok, virágföld, kis méretű növények, ízlés szerint textil

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pet palackra ablakot vágunk, akkorát, hogy könnyen be tudjunk nyúlni rajta. A kupakokat eltakarhatjuk formára vágott textilekkel, de akár szabadon is hagyhatjuk, ha nem rontja az összképet, mint a narancssárga fantás üveg zöld kupakja.

A palack aljába vízelvezető réteg gyanánt kavicsot teszünk, rá földet, s ebbe ültetjük a növénykénket.

Majd drótból kampót, akasztót tekerünk a palack nyaka köré, amibe madzagot , zsinórt fűzünk, s máris felerősíthetjük az ablak elé a függőkertünket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó munkát ! :)

Szükséges anyagok:

Horgolt szalag,tüll,  tapétaragasztó,víz, tál,  üres fél literes tejfölös doboz, strandlabda, üres konzerv doboz, dróthuzal, csípőfogó, lápatest, takarófólia, gumikesztyű

 

A tapétaragasztót összekeverjük vízzel, hogy a tejföl sűrűségénél egy kicsivel lazább állagú löttyöt kapjunk, maradandó nyomok nélkül használható hozzá botmixer, vagy habverő is, ha használat után azonnal leöblítjük, s így teljesen csomómentesre tudjuk keverni. Beáztatjuk a horgolt szalagot, tüllt a masszába. Közben előkészítjük a formákat, a tejfölös dobozt, s a strandlabdát. Gumikesztyűt felvéve hozzálátunk a munkának, a szalagokat, tüll darabokat kinyomkodjuk, a felesleges tapétaragasztót lehúzzuk róluk, s ízlés szerint elrendezzük a formákon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

miután végeztünk, biztonságos helyre visszük a csöpögő, ragacsos holmikat, ahol lehetőség szerint minden sérülés nélkül át tudják vészelni a megszáradásukhoz szükséges 1-2-3 napot /időjárás, páratartalom, légmozgás függő /

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Száradás után kioperáljuk a formákat, óvatosan megmozgatjuk, benyomjuk, hogy elváljon aminek el kell válnia :)

A lámpabúra ezennel kész.

Következő feladat összehozni a lámpatestet a búrával.. A konzervdoboz aljára , valahova középre lyukat vágunk, akkorát, hogy át tudjuk rajta bújtatni a foglalatot, valamint a konzerv oldalára is érdemes egy négyzet alakú járatot készíteni, hogy zsinór ne akadályozza a lámpánkat a stabilitásban.

A drótból távtartót - vagy mi a becsületes neve - hajtogatunk, ami megtartja a búrát.

 

S íme a kész lámpa:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vicger 2011.07.14. 13:41

textilek

Vásároltam pár szépséget, egy része már megérkezett hűvös Angliából :)

Mindenkinek ajánlom ezt a boltot, tökéletes, rugalmas, vásárlóbarát  és nem mellesleg megfizethető árak vannak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ollót a kézbe, varrásra fel!

 

Csak ne vérezne a szívem , hogy bele kell vágni az anyagba...

 

 

 

 

 

 

 Kevés úri huncutságom van, egyik ezek közül az úgynevezett turkálóban vadászás... Pechemre, illetve hites uram pechjére a közelünkben van egy nagy jó kis aranybánya :) 3 naponta teljesen új árukészlettel, úgyhogy semmi akadálya nincsen a kincskeresésnek :)

A legutóbbi alkalommal kockásra vadásztam az egerek gardróbjának feltöltéséhez /erről majd később ;) / mikor is a kezembe akadt egy férfi ing, s egyből szerelmes lettem bele. Finom puha, vékony anyaga van, a színe csodás... Szinte azonnal tudtam, hogy mi lesz belőle: egy parasztblúz, horgolt betétekkel.

Fázisfotók nincsenek / a jövőben lesznek majd/ s így csak írott formában tudom közzé tenni a mikéntet s hogyantot...

Tehát. Fogtam az inget, s szépen kiterítettem, majd szépen módszeresen levágtam az ujjait a karöltő mentén. Következő csonkolás a vállrészét /vállbetét, gallér / érte, szorosan a vállbetét varrásvonala mellett.

( Elnézést kérek a szakkifejezések hiánya miatt, de soha az életben nem tanultam varrást, így teljes amatőrként tudom kommentálni az elkövetéseimet. Kérem, nézze ezt el nekem mindenki :)

Nos, az ing 3 darabban fekszik előttünk. Csak az ujjakkal lesz most még vagdalni valónk, de csak akkor ha háromnegyedes hosszt szeretnénk, mert akkor a kézelőtől is meg kell szabadulni, valamint a vállrészt egyenesre le kell vágni. Most macerás lenne rajzolni, szkennelni, így hát a forrást linkelem, tökéletesen, világosan , érthetően mutatja:

Kiseri blogjában

Innentől több alternatíva is adott.

Ha betét nélküli sima, egyszerű parasztblúz a cél, akkor a vágott széleket eltisztázzuk, az ujjakat hozzá varrjuk az inghez, majd centis gumiházat hagyva levarrjuk a nyakát, s vagy vékony kalapgumit, vagy zsinórt fűzünk bele.

 

Ha betéttel szeretnénk megbolondítani egy kicsit, akkor az ujjak középvonalához hozzágombostűzzük a horgolt szalagot /vagy azsúr szalagot/ s színéről simán levarrjuk a két szélén. Az ujjakat kifordítjuk, a szalag alatti anyagot középen felvágjuk, kihajtjuk s apró cikk-cakk öltésekkel levarrjuk. Ha ezzel készen vagyunk, akkor a kihajtott anyagot szorosan az öltések mellett levágjuk.

A karöltő részt nem is tudom hogy írjam le... a méretre levágott szalagot először az ujjak karöltőjéhez varrjuk hozzá, majd pedig az inghez is /színt, színre fordítva/. A továbbiakban ugyan úgy járunk el, mint a betét nélküli blúznál, a vágott széleket eltisztázzuk, az ujjakat hozzá varrjuk az inghez, majd centis gumiházat hagyva levarrjuk a nyakát, s vagy vékony kalapgumit, vagy zsinórt fűzünk bele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ilyen lett /vannak azért benne hibák/ , s egyszerűen imádom :)

Hozzávalók:

Dunsztos üveg, horgolt szalag, ragasztó, fonal vagy szaténszalag, fagyöngy, kavics, teamécses.

Végy egy, vagy több tetszőleges dunsztos üveget. Lehetőleg tisztát, mert különben az 5 perc időlimit nehezen tartható, lévén hozzácsapódik a mosogatás ideje :)

Szóval dunsztos üveg készenléti állapotban. Következő lépés felhelyezni a horgolt szalagot az üvegre. Ezt a legegyszerűbben ragasztással lehet kivitelezni, megfelel erre a célra gyermekünk technika óráról maradt technokol ragasztója, vagy ha nem rendelkezünk az előbb említettel, akkor ragasztópisztoly.

 

A horgolt szalagot az üveg alsó egy harmadára ragasztjuk, körülbelül egy ujjnyira a befőttes üveg aljától.

Következő lépés a nyakrészt díszíteni eltakarni a fonallal. Ehhez tetszőleges, körülbelül 1, másfél méter hosszúságú színű fonalra lesz szükség. A díszítés eltakarás úgy zajlik, hogy:

megfogod a fonalat, az üveg nyakától hagysz lelógva kb 5 centis hosszt, s elkezded tekerni szépen, szorosan. Mikor már nem látszanak a menetek, akkor a tekerés befejezettnek tekinthető. A korábban meghagyott lelógó fonaldarabot most csomóra kötjük a megmaradt fonallal. A két fonalra ráhúzunk egy egy fagyöngyöt, vagy bármilyen gyöngyöt, s a leesést megakadályozandó, csomót kötünk mindkét gyöngy alá.

Az mécsestartó ezennel kész, lehet dekorálni még beleszórva kavicsot, vagy üveggolyókat, amire helyezzük majd a teamécsest.

Mutatok egy másik - egyszerűbb - variációt:

ehhez szintén horgolt szalagot használtam, s egyszerű szatén szalaggal variáltam.

vicger 2011.06.26. 23:58

hahó mindenki!

huh... akkor talán csapjunk bele.

Kriszti vagyok, 35 éves, 4 gyermekes boldogságkupac :) Egy csodálatos Férfivel az oldalamon, aki minden hülyeségemet elvisel, segít, támogat :)

Nagyon nagyon sokáig a varrógéphez való viszonyomat az iszony szóval lehetett a legjobban jellemezni. A hideg rázott tőle, szabályosan rettegtem tőle, viszont ugyanakkor ugyanilyen elementáris erővel vonzott is. Ennek köszönhetően vörös posztó lett a szememben, mivel haragudtam rá a bűvkör miatt, amivel körbevett. Vonzás, taszítás, kerülgetés.. Ez a macska - egér játék zajlott egészen a múlt évig, amikor is már nem is emlékszem, hogy hogyan, de leültem a gép elé... s most hogy próbálok emlékezni, fogalmam sincs, hogy mit varrtam. :)))))))))) Ezzel szinte egy időben jött a késztetés, amolyan ősi, mélyből, megállíthatatlanul feltörő késztetés, hogy horgolnom, s kötnöm kell.

Komolyan gondolkodóba estem, hogy mi a csuda történt velem... Azóta sem bírok rájönni, de horgolok, kötögetek - bár azt ritkábban - ..... s varrok.

S mivel lételemem az ( ön)megmutatás,pedig alapjában véve introvertált fazon vagyok, s nagyon nagyon nagy energiát adnak a pozitív visszajelzések, így ország s világ elé tárom az elkövetéseimet... Hangsúlyozva amatőr partizánvarró-horgoló-kötő voltomat. :)

szóval hajrá.

 

/fogalmam sincs a blog külcsínéről, s ennek módosításáról, vagy épp mikéntjéről... remélem, alakul majd ez is :)/

Szólj hozzá!

Címkék: én

süti beállítások módosítása